Készültek videók egy történteről - amiben én is benne vagyok.

Itt van ez a hely, ahova eljutottam a szülőhelyemről. Bár nem sokat láttam belőle, de elég szépnek tűnt. Most egy kicsit utána néztem, és ezt találtam: Egy film

És ezt is: Egy másik film.

És még képeket is találtam a régi Diósjenőről ezen a linken.

Még keresek...

Kezdem megismerni a napokat. Tudom, hogy az emberek minden új napnak adtak nevet és hogy ez időnként ismétlődik. Van egy nap, ami egészen más mint a többi. Ezt vasárnapnak nevezik. Érdekes, de ilyenkor minden sokkal nyugalmasabb, még a nap is szebben süt. Ilyenkor az emberek lasabban mozognak, később másznak ki az ágyból, többet esznek, többet ülnek a tévé előtt. Persze lehet, hogy ez csak télen van így.

Érdekes dolog ez a naptár. Ahogy egyre inkább ismerkedem vele, úgy érzem, hogy nekem is egyre kötöttebb az életem. Hiszen tudom milyennap indul, tudom mi lesz aznap az emberekkel - ki mikor megy, jön és mit csinál. Tudom, hogy öt ébredés után a hatodik napfelkeltekor az ember már később mászik ki az ágyból, a hetediken mégkésőbb. Aztán jön megint az öt korábbi.

Az ember nem a Napot követi, hanem a naptárt és az órát - ami szintén hozzá tartozik. Mi legyek a Nappal kelünk és térünk nyugodni, de az emberek a lámpákkal ezt az időt meghosszabítják. Az emberek reggel az óra hangjára ébrednek és nem a napsütés cirógatására és a tévé fényei mellett alszanak el és nem a lemenő Nap sugaraival.

De a naptárban vannak váratlan dolgok, mint például a karácsony. Az több hetedik nap egymás után.

Az emberek a naptárban lévő számokkal öregszenek és ehányszor lepoznak egyet benne az öt nap első napján (hétfőn) mindig felsóhajtanak, hogy megint elment egy hét. De volt, hogy azt mondták, hogy ismét elment egy hónap.

Légyként tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy létezhetem még ilyenkor télen is, és örülök minden napnak, minden napsugárnak. Az emberek pedig azt sóhajtozzák, hogy mi minden múlt már el.

A naptár szomorúságot okoz nekik és rohanásra készteti őket. Elrohannak minden mellett, nem veszik észre azt, ami körbeveszi őket.

Nem jó találmány a naptár, örülök, hogy mi legyek nem használjuk.

Érdekes dolog légyként emberek között élni. Tanulok tőlük, látom a hibáikat. És azt is, mennyit szaladgálnak. Mégy hogy szaladgál mint légy a falon... inkább mint ember a ? után.

"Egy izgalmas túra testednek és lelkednek, fantáziádnak. Egy hely, ahol otthonra lelhetsz."

Hmm, otthon. Már régen gondoltam rá, de most megint szívesen gondolok vissza azokra az időkre. A gondtalanság, a vidámság kora, fajtársakkal, bogár- és rovartársakkal menekülve a madarak elől elkerülve az ebéddé vállást.

"A falu átok alatt van. Egy boszorka (?) átka alatt."

Átok. Boszorka. Az emberek hiszenk bennük!? Visszagondolva, történtek furcsa dolgok a szülőhelyem környékén. És mi lehet az átok? Hogy az emberek össze-vissza futkosnak mint "légy a falon"? Vagy hogy nem tudják mi után is futnak?

"A lényeg, hogy mindez csak akkor sikerülhet, ha hajlandó vagy olvasni, kimozdulni, megismerni, elmélyedni mindabban, amit ez a fantasztikus hely kínálhat a maga történelmével, mondáival, hőseivel."

Olvasni, elmélyedni, megmenteni egy falut egy átok alól, vagy megmutatni, megértetni, hogy lehet máséképp is. Lehet csapatokban repkedni úgy, hogy nem egymásnak ütközünk, hanem élvezzük egymás társaságát. Céltalanul bolyongni, és egyszerűen csak élvezni a napsütést.

"Ez az a hely, amit meg lehet szokni, szeretni, és igen itt minden más lesz."

"Rájöttem: nem szeretek olvasni. Régen még jó volt, talán mert nem vett ennyi minden kütyü körül. No persze férfiként leginkább az a sok gombos, távirányító vonz újra és újra, apró kis nyomásra késztetve az amúgy is eltunyult, puha ujjbegyeket. Ja, soha nem kikapcsolni az apró zöld gombot, csak a fejben és máris ömölhet be minden ezen a fura képszerű ömlengéskapun keresztül. Néha azt hiszem, a színes kavalkád nyit ki a világra egy ajtót, de őszinte pillanataimban rádöbbenek: éppen ez zárja rám hatalmas lakattal börtönöm rácsait.

S ha már utálok olvasni – legyen, kiírom magamból ezt az egész nyavalyát, nem fogom cipelni bezártságomban a síromig. Legfeljebb halk kacajom fogod néha hallani: „Na tessék, ez is belekezdett a könyvbe!”

Meghívlak, hozzám, az életembe, feltéve, ha van kedved a semmi hétköznapokból kitörve kutatni a valóság igazi oldalai után!

Az életem elég egyhangúan indult. Persze most idézhetnék egész kellemes sztorikat, amikor a még szennyezetlen Tiszában lubickolva töltöttük nyarainkat, meg a lányokkal… Még a végén személyiségsértő pereket akasztanak a nyakamba… Úgyhogy te sem szereted az olvasást, inkább nem untatlak."

www.legyresze.hu

Vasárnap volt egy rendezvény - ahova én nem mentem el, mert azért annyi eszem van, hogy nem menjek ki a házból.

De most találtam képeket róla: képek a rendezvényről.

Addig én itt ücsörögtem és mászkáltam a hálón (ami ugye szerencsére nem pókháló) és keresgéltem. Azt is megtaláltam itt, hogy mi volt ezen a rendezvényen.

"Az átok alól akkor szabadul meg a falu, ha az éppen aktuálisan a faluban élő minden lélek (lakos) tesz valamit a közösségért. Egy regisztrált játékos egy helyi lelket válthat ki."

Átok? Közösség? Játék? Mi ez?

Az emberek buták. Ezt már szülőhelyemen megtanultam, de itt a családnál meg is erősödött.

Egy egyszerű légy vagyok, de tudom, hogy nem tudok együtt dolgozni egy hangyával. Neki az élete a munka, nap mint nap csak rohan, cipel, gyűjtöget. Egy légy szabad, repked, ha talál eszik, de ha kedve van, szórakozik az emberrel. Micsóda móka az ember feje körül repkedni, mint egy kisbolygó. És a buta ember saját fejét csapkodja egy újságpapírral, hogy engem eltaláljon, ahelyett, hogy... Ezt nem árulom el, mert akkor elvenném a szórakozást a légytársaktól. :)

Ismét láttam egy részt A hülyeség kora című filmből. Az ember saját fejét csapkodja, saját magát pusztítja el, csak hogy most jól éljen. Az állatok, az élőlények évmilliókon keresztül itt éltek, alkalmazkodtak a klímához. Az embert pedig csak saját maga érdekli, nem ő alkalmazkodik, hanem a saját elgondolása szerint akarja megváltoztatni a világát.

Az emberek buták. Még ha magukat is gondolják a mindenek felett állónak. Hiszen semmit sem tudnak!

Mi legyek tudjuk a dolgunkat, megtanultuk, beilleszkedtünk a körforgásban és ha mi nem lennénk, akkor megszakadna a lánc. De ilyenek a hangyák, a méhek és a legapróbb bogarak is. És mi mindannyian tudunk alkalmazkodni még az emberhez is, hiszen beköltözünk a házába, az általa eldobált ételen élünk, feltakarítunk utána.

Az emberek buták. Ha nem ismerik el, akkor mutassák meg nekünk egyszerű rovaroknak, hogy tudnak ők is a természettel együtt élni.

Láttam ma egy filmrészletet. Bár egy kis bogár vagyok kevés értelmi képességgel, de ezt még én is megértettem.

A film címe: A hülyeség kora

Diósjenőn (jelenlegi lakóhelyemen) fogják vetíteni 16-án szombaton. Oda én sajnos nem megyek el, mert a család házából nem teszem ki a szárnyam ilyen hidegben. Csak remélni tudom, hogy itt is megnézik majd még egyszer, hogy újra láthassam. 

Ne légy hülye. Hülye ne légy. A légy nem hülye...