Néhány napja a maihoz hasonló szép napos idő volt. Akkor megindult a bogárélet is kint a szabadban. A család is kinyitotta az ablakot, így nem csak a napsütés és a friss levegő, hanem néhány fajtárs is bejutott, mert mindannyian éreztük, hogy a napsütést eső követ.

Nagyon örültem én is a napsugaraknak, ki is ültem az ablakhoz közel, hogy merezdgessem kicsit a szárnyaim. Idővel jöttek a fajtársak ismerkedni, de nem kötöttünk barátságot. Igaz, mind kisebb mint én, mégis rámrepültek, bukfenceztek körülöttem, zavarták pihenésemet. Néha odábbreppentem, de jöttek utánam.

Szülőhelyemen tiszteltük a csendes perceket, amikor lehetőségünk volt úgy kiülni a kövekre napozni, hogy nem jöttek a madarak megtizedelni a csoportot. Időnként mindannyian elvonultunk, hogy egyedül legyünk és akkor a többiek nem jöttek utánunk. Aztán mikor visszamentünk, úgy örültünk, mint ha már régen nem láttuk volna egymást, ünnepeltünk, játszottunk.

Na, hát az én pihenésem csak részben volt nyugodt, csupán addig, még meg nem érkeztek ezek az apró energialegyek. Egy csepp pihenésük nem volt. Idővel aztán visszahúzódtam a házba, mert éreztem, hogy csökken a nap ereje és igyekeztem az ablak belső oldalára kerülni. Ezek a mini fajtársak is jöttek utánam, aztán bent is folytatták azt, amit kint műveltek.

Játszottak az emberekkel is. Rájuk repültek, körülöttük táncoltak, evés közben az asztalon szaladgáltak, ott játszottak egymással, kergetőztek. Úgy éreztem, jobban teszem, ha én egy kicsit visszavonulok egy csendes, pókmentes sarokba.

Ahogy gondoltam, az emberek nem barátkoznak legyekkel, mert nem örültek az asztalon bemutatott produkcióknak. Előkerült egy suhogó vessző, illetve tenyerek csapódtak az aztalon a légy produkciók helyén. Azt sem szerették, ha perceken keresztül a fejük körül kergetőztek bogárkáink. A kisebb emberek néha kezükkel kapták el őket...

Pörgő fajtársaimból mára senki nem maradt a házban. Vannak akik az ebédlő asztalon látták a világot utoljára, vannak akik a gyors emberi kezekből szédültek a szemetesbe. Napokig szinte mozdulni sem mertem, nehogy engem is utolérjenek.

Most újra csend van a házban. Nincs kergetőzés, sem csapkodás és megint süt a nap, az ablak újra nyitva. Sokat gondolkoztam, hogy kiüljek-e, de aztán találtam egy eldugott helyet. Hallottam elsuhanni fölöttem fajtársakat, de úgy tűnt, nekik nem voltam elég izgalmas játszópajtás.

Megint rebegtettem a szárnyaimat, fésülködtem a lábaimmal és eszembe jutottak a szülőhelyem eseményei. Ma nem jöttek velem fajtársak, mert holnapra nem érzünk esőt. Talán lesz napsütés és élvezhetjük megint a napsugarak melegét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.