Ma is napoztam. Láttam egy pillangót. Régen találkoztam már velük, legutoljára még a szülőhelyem környékén. Ott sokan voltak nagyon. Szép színesek, tarkák és játékosak.

Ők is szerettek a köveken napozni, élvezni a napsugarak melegét. Még a virágokat szerették nagyon, sokszor úgy kacérkodtak egy-egy szirommal, mint egymással.

A vándorok is szerették a pillangókat. Néha magukkal is vittek egyet, amit előtte sokáig kergettek. A pillangók is nagyon ügyesen tudnak repülni, de ők inkább kecsesen szelik a levegőt, nem úgy zsongnak, mint mi.

Szépek a pillangók, szeretem őket.

Jó volt ma is sütkérezni. Sajnálom, hogy már nem sokáig lehet itt az ablak előtt ücsörögni és élvezni a meleget a hátamon, fejemen, rezegtetni a szárnyaimat.

Az embergyerekek is kint szaladgáltak, néha elsuhantak itt az ablak előtt. Ha szárnyaik lennének, biztosan csak úgy cikáznának a levegőben, bukfenceznének és forognának, pörögnének. Hihetetlen, hogy a két lábukkal mit meg nem tudnak tenni. Talán nincs is szükségük valódi szárnyakra.

Ma nyugodtan telik az este. A lámpa mellett ücsörögtem amíg ide nem fértem, hogy megjelenítsem a gondolataimat. Azt hiszem, innen aztán a tévé egyik sarkára repülhetek, mert ott jó meleg van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.