Azt hittem, hogy már többet vissza sem jutok. Kell nekem állandóan kíváncsiskodni! Miért kell nekem mindig az emberek körül repkednem, miért nem jó nekem egy jó kis meleg csillár, ahonnan mindent kényelmesen megfigyelhetek?

Mi történt? A hét végét a padláson töltöttem. Tele lommal, porral és PÓKOKKAL! Brrrrrr! Alig pihentem valamit, folyton figyelnem kellett merre is megyek, nehogy beleragadjak egy hálóba. És hideg is volt. Még szerencse, hogy a feljáró mellett azért jött fel egy kis meleg és nem dermedtem meg.

Egyik nap a család pakolt. A gyerekszobában sok-sok zsák gyűlt össze. Valamelyikbe ruha került, valamelyikbe játék és amikor megteltek, felhordták őket a padlásra. Na, már maga a pakolás is érdekes volt, mert egy csomó csillogó játék is a zsákok mélyére került, és az a jövés-menés... Izgalmas volt.

Ahogy az első zsák felkerült a padlásra, kíváncsi lettem, mert hát ott ugye még nem jártam. Először csak felröppentem kicsit körbenézni. Lenyűgözött amit ott láttam. Gyönyörűen sütött be a nap, szinte éreztem magamon a melegét. De már akkor láttam egy csomó pókhálót, úgyhogy gyorsan vissza is osontam zuhanó repülésben a házba.

De a pakolás még nem fejeződött be, sorba kerültek fel a zsákok. Voltak nagyobbak, kisebbek, voltak amelyikek érdekesen zörögtek, szinte csilingeltek. Így aztán csak visszamentem. Ki is néztem egy pókháló mentes, napsütötte gerendát, és nagyon odafigyelve, nehogy fennakadjak valamin, odareppentem.

Húúú, már nagyon régen éreztem ilyen jól magam! Sütkéreztem, mosakodtam, megfésülködtem és elbóbiskoltam egy kicsit. Hirtelen felriadtam, hogy már megint be lettem zárva, de ahogy a feljáróra néztem, még mindig nyitva volt. Így aztán kerestem egy másik, még naposabb gerendát. Sajnos messzebb a feljárótól. Megint eszembe jutottak az erdőben töltött napok, a sütkérezés a sziklákon, a csapatos repülések, a falatozások.

Arra riadtam fel, hogy már nem süt a nap, épp csak annyit láttam, hogy eljussak a feljáróig. Ami persze csukva volt. Szerencsére megtaláltam azt a rést, amint szált fel némi meleg. Nem mertem mozdulni mellőle, sőt aludni sem mertem, mert éreztem, hogy sok száz szem figyeli minden mozdulatomat. Így telt el az éjszaka.

Másnap már nem tudtam napozni, mert felhős volt az ég. Annyira azért világos volt, hogy kicsit körbenézhessek a padláson. Sok régi holmi volt fent: zsákok, dobozok, törött bútorok, ládák, köztük egy ahhoz hasonló, mint amilyet a kamrában is láttam. Érdekes, hogy amikor ehhez közel repültem, ugyan azt a motoszkálást hallottam, mint a másiknál. Ez is tele volt azokkal a különös rajzokkal. Megnéztem a többi ládát is, de azok csendesek voltak. És porosak.

A feljáróhoz közel láttam néhány emberi lábbelit is. Azok nem voltak annyira porosak. Az egyik olyan volt, mint azé a vándoré, akivel eljöttem a szülőhelyemtől. Megnéztem, hátha látom benne azt a csillogó valamit, ami elcsábított, de nem volt.

Aztán kezdett megint sötétedni. Igyekeztem a feljáró közelében maradni, hogy legalább az a kis meleg érjen. Időnként tettem néhány kört, nehogy elgémberedjenek a szárnyaim és hogy lássam, közeledik-e valamelyik pókpajtás felém.

Este aztán felnyílt a padlásfeljáró ajtaja és az egyik embergyerek szaladt fel. Én örömömben szinte meg sem bírtam mozdulni, de csak összeszedtem magam és elindultam befelé a házban. De azért visszanéztem, hogy mit is akar az az embergyerek. Szétszedett néhány zsákot, mire az egyikből nagy örömmel kivett egy alig húsz légy magas, rongyos mackót. Mindketten nagy örömmel mentünk le a házba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.